Szürke hályog

Két ismerősömnél szürke hályogot diagnosztizáltak. Elég ijesztő, amikor az ember egyre kevésbé lát és bizonytalanná válik minden megmozdulása. Teljesen természetes, hogy szemész orvoshoz megyünk, aki előjegyzésbe veszi a műtétet. Szorongunk, de bízunk az orvostudományban: két kis metszést ejtenek a szaruhártyán, kicsúsztatják a zavarossá vált szemlencsét és a helyébe egy személyre szabott mű szemlencsét illesztenek – rutinműtét. Ez is kicsit ijesztő, de mi más választásunk van?

Úgy vélem, hogy a szürke hályog népbetegség – átvitt értelemben, és éppen emiatt egyre inkább fizikai értelemben is. Eltakarja a többség szeme elől a természet kézenfekvő összefüggéseit. A magyar nyelv csodálatos. Magában rejti a mélyebb összefüggéseket. Amikor azt mondjuk valakiről, hogy „hályog van a szemén”, ez azt is jelenti, hogy nem látja tisztán az élet dolgait. Ha nem segít ezen idejében, akkor a lelki ok testi szinten is megnyilvánul, megjelenik a tünet. A tünet olyan, mint egy jelzőlámpa, aminek eredetileg a funkciója az, hogy jelezze, mit kell megjavítani a szerkezetben. A javítás után a jelzőlámpa már nem jelez. Tehát, ha szürke hályogunk van, akkor van valami változtatnivaló, van valami nehézség az életünkben, persze fogalmunk sincs, hogy pontosan mivel kellene törődnünk.

Eltávolodtunk a természettől, a saját érzelmeinktől. Nem érezzük őket, vagy ha igen, akkor nem hallgatunk rájuk „nem hallgatunk a szívünkre”. Romlani kezd a szemünk, és ennek eredményeképpen előbb-utóbb a fizikai valóságot is egyre kevésbé látjuk jól. Ha kicsit lelassítanánk, ha egy kicsit jobban figyelnénk a gondolatainkra, a testünkre és az életünkre, akkor kézenfekvő lenne, hogy elkezdjünk végre az érzelmeinkkel is foglalkozni.

A szürke hályog tünete mögött (és minden tünet mögött) egy történet van. Egy múltban velünk történt dolog, ami mélyen érintett bennünket, és amit sok-sok év alatt sem bírtunk „feldolgozni”. Hordozzuk a "mélytudatban" és a sejtjeinkben, bár lehet, hogy már régen elfelejtettük. Emiatt viszont képtelenek vagyunk örömmel nézni a jövőbe. „Homály fedi a jövőt.” A változtatnivaló egyszerűen az lenne, hogy tanuljunk a gyerekektől, akik nem homályosnak, hanem tisztának, derűsnek látják a jövőt, kíváncsisággal, örömmel várják, hogy mi fog történni, élveznek minden új dolgot, minden találkozást. Azonnal kifejezik az érzelmeiket, és a sírás vagy toporzékolás után nem foglalkoznak a sérelmükkel, azonnal elfelejtik a múltat.

Ezt mi felnőttek is meg tudjuk csinálni. Kis segítséggel el tudunk vonatkoztatni a múltunktól. Mi lenne, ha változtatnánk a hozzáállásunkon? Emlékszem a saját cinikus, lekezelő hozzáállásomra, amikor az első olyan könyvet olvastam, amiben a lelki problémák és a testi tünetek összefüggéseiről volt szó. Ma már ezek az összefüggések tudományos alátámasztást nyertek. Dr. Hamer Orvostudomány a feje tetején c. könyvéből kiderül, hogy egy-egy konkrét konfliktus után, a konfliktusnak megfelelő pontos helyen az agyunkban és párhuzamosan egy szervünkben azonnal kimutatható elváltozás jön létre, és azt is lehet tudni (meg lehet precízen jósolni), hogy a konfliktus kezelésétől függően később mi fog történni.   Dr. Bruce Lipton Tudat a belső teremtő, vagy Dawson Churc Génjeink csodája c. könyvekből sokkal többet megtudhatunk ezekről az összefüggésekről, és felhasználhatjuk arra, hogy közeledjünk a megértő és szerető emberi mivoltunkhoz, akinek a természetes állapota az egészség, mert hitem szerint legbelül mindannyian ilyenek vagyunk. (Az említett "kis segítség" lehet pl. az EFT. www.humanharmony.hu )