A gének meghatározzák a sorsunkat

Valahol azt olvastam, hogy minden állítás után tegyek kérdőjelet, ha szélesíteni akarom a látásmódomat. Tehát a címben található állítás kérdéssé alakítva így hangzik:

·         A gének meghatározzák a sorsunkat?

Igen, eddig így tudtam, valakitől (a tanáraimtól, a szüleimtől) megtanultam még gyerekkoromban. Teljes szívemmel hittem abban, hogy a szüleim mindentudók, és a tananyag sem véletlenül tartalmazza, amit tartalmaz; bizonyára okos emberek sűrítették a még okosabb tudósok által felfedezett dolgok lényegét a tankönyvekbe. A későbbiekben ezt a tapasztalataim is alátámasztották.

Hogy folytassam az állítások kérdéssé alakítását:

·         A szüleim, a tanáraim mindentudók?

Nem. Ők is hallottak, megtanultak dolgokat.

·         A tudósoknak mindig igazuk van?

Nem. Az elméletek többségét csak egy ideig fogadják el az emberek, jönnek mindig új elméletek.

·         A megismételt kísérletek mindig ugyanazt az eredményt hozzák?

Nem. Én magam is terveztem kísérleteket, és akárhogy igyekeztem, hogy a kísérleti körülmények ugyanolyanok legyenek, mégis ami elterveztetett, az többnyire nem a terv szerint végeztetett („ember tervez, Isten végez”).

·         A tapasztalataim alátámasztották, hogy a gének meghatározzák a sorsunkat?

Azt gondoltam, hogy igen. Megfigyeltem szülők és gyermekek hasonló arcvonásait, mozdulatait, viselkedését, betegségét, sőt sorsát is. Megfigyeltem az ellenkezőjét is; egyáltalán nem törvény, hogy a gyermek a szülei sorsát kövesse.

Ha visszagondolunk a saját sorsunkra, nem csak a gének, hanem a véletlenek is alakították a sorsunkat, pl. amit mások társaságában tapasztaltunk, az éppen úgy befolyásolhatta a sorsunkat, mint az otthonról hozott dolgok.

Később aztán olvastam arról, hogy a gének hordozzák az örökítő anyagot, ezeknek köszönhető, hogy emberformánk és emberre jellemző képességeink vannak; látunk, hallunk, beszélünk, írunk, olvasunk, tanulunk, mozgunk, cselekszünk, szeretkezünk. A génjeink ezen felül viszont végtelen sok sors variáció lehetőségét is magukba rejtik, és hogy mégis melyik sors válik valóra, az attól függ, hogy hogyan gondolkodunk.

·         A gének tehát meghatározzák a sorsunkat?

A mai tudományos álláspont szerint igen és nem. Embersorsra vagyunk kárhoztatva, mert embernek születtünk, de hogy milyen sors vár ránk, abban a gondolkodásunk a meghatározó. Legfőképpen az a fajta gondolkodásunk, amit hatéves korunkig magunkba szívtunk a környezetünkből, mint egy szivacs, és rögzítettük az elménkbe. Ez a beégetett „merevlemez” kísér végig bennünket életünkön, és határozza meg a sorsunkat. Ha nem tetszik a sorsunk, akkor kedvünkre alakíthatjuk a gondolkodásunkat, tanulhatunk bármit, átírhatjuk elménk programjait, és akár le is cserélhetjük a „merevlemezt”. Ugye feltűnt, hogy milyen találó az elménkre a „merevlemez” metafora? Néha végtelenül merev gondolkodásúak tudunk lenni! (Ez abban nyilvánul meg, hogy másokat végtelenül merev gondolkodásúaknak tartunk…) Mi lenne, ha rugalmasabbá tennénk magunkat?

Könyvek ebben a témában: Dawson Church: Génjeink csodája /Az epigenetikai gyógyítás és szándékaink új biológiája/, Bruce Lipton: Tudat, a belső teremtő /A sejtek mágiája/